Élő legendákkal kóstolunk – Áts Károly & Balla Géza borkóstoló

Borkóstoló Zengő Borbár

Ilyen még nem volt a Zengő háza táján! A február 10-i borkóstolónkon a szakma két legendáját, Áts Károlyt és Balla Gézát fogjuk vendégül látni, ők pedig a legszebb boraikat fogják megmutatni Nekünk. 1 este, 2 borász, 2 borvidék, 4-4 bor!

Áts Karcsi (Tokaj Borvidék)

„Áts Karcsi gyermekkorától borásznak készült, középiskolát már a budafoki Soós István Szakközépiskolában végezte, majd a Kertészeti Egyetem szőlész – borász szakán diplomázott. A rendszerváltás a Tokaj Kereskedőháznál érte, amikor is felkérték az 1990-ben alapított angol tulajdonú Royal Tokaji Borászat főborászának, ahol egészen 2012-ig tevékenykedett. Karcsi életében a 2012-es év volt vízválasztó, lánya Dóri akkor jelentette be, hogy borász szeretne lenni. Dóri bejelentését hamarosan tettek követték. A családon belül adott volt 3,5 ha mádi szőlőterület, a Szent Tamás, a Suba és Betsek dűlőkben, illetve Tarcalon egy kis pince, présházzal. Ezen alapokkal még ebben az évben megalapították az Áts Családi Pincészetet.”

Balla Géza (Ménesi Borvidék)

„Dr. Balla Géza neve az elmúlt években vált ismertté mind a hazai, mind a romániai szakemberek körében. Balla Géza a kolozsvári Kertészeti Egyetem Borászati részlegén szerzett mérnöki diplomát 1984-ben. 1999-ben alapította meg pincészetét Wineprincess néven. A ménesi borvidék neki köszönhetően került fel újra a bortérképekre. A Marosvásárhelyi Sapientia Egyetemen végzett oktatói munkássága mindkét országban elismert.”

A borokat bemutatja: Áts Károly és Balla Géza

A 8 tételes borsor:

  • ÁTS Koranyár Cuvée 2021
  • ÁTS Birtok Furmint 2021
  • ÁTS Szent Tamás Furmint 2021
  • ÁTS Szamorodni (édes) 2017
  • BALLA Feketeleányka Classic 2021
  • BALLA Kadarka KOLNA Selection 2020
  • BALLA Cabernet Sauvignon KOLNA Selection 2017
  • BALLA Sziklabor Cabernet Franc 2018

Jegyárak:

  • Early bird jegyár (december 23-ig): 6.900 Ft
  • Elővételes jegyár (január 15-ig): 7.900 Ft
  • Teljes árú jegyár (február 9-ig): 8.900 Ft
  • Helyszíni jegyár (a rendezvény napján a helyszínen): 9.900 Ft
  • Dátum február 10, 2023
  • Időpont 19:00 - 22:00 (Europe/Budapest)
  • Helyszín Zengő Bár