Lecsengés – Delle Venezie DOC korlátlan sétáló borkóstoló

Zengő Bár - Lecsengés Borkóstoló

Ezen a borkóstolón a Lecsengésen jelenleg látható „a szürke 14 árnyalata” sorozat témája, a Delle Venezie DOC régió, az ott készült Pinot Grigio borok lesznek a fókuszban. A sorozat 14 videójában 80 feletti borról esik szó, ezek jó része itthon nem is beszerezhető. Úgy gondoltuk, megszervezzük, hogy ezen a közönségtalálkozón egy sétáló kóstoló keretében kóstolhatók legyenek ezek a borok.

Fontos, hogy a borok többnyire egy-egy palacknyi mennyiségben állnak majd rendelkezésre. Cserébe a borvidék mindhárom területéről (Trentino, Friuli és Veneto régió) és azon belül szinte minden pincészetből érkeznek, így a lelkes érdeklődők teljes képet alkothatnak a Delle Venezie DOC borairól.

Bónusz meglepetés a résztvevőknek: A Lecsengés videói jó részt kedvenc előadónk, Nagy Edi direkt nekünk írt dalával kezdődnek. Ediről tudni kell, hogy pár éve Londonban él, azonban épp augusztus közepén hazalátogat, terveink szerint el is jön erre a közönségtalálkozóra. Ha minden jól alakul, még az is megtörténhet, hogy a – remélhetőleg már jól ismert – főcímdalainkat élőben is előadja nekünk.

A KÓSTOLHATÓ BOROK LISTÁJA

  • hamarosan

FORGATÓKÖNYV

  • 18:00 Érkeztek és mi várunk Benneteket jégre hűtött borokkal a teraszon.
  • 18 és 22 óra között bármikor felállhattok az asztalotoktól, odajöttök hozzánk és kértek a kedvencetekből (akár többször is)
  • 22:00 A kóstoló vége

JEGYÁRAK

  • EARLY BIRD jegyek (07.15-ig): 4000 Ft/Fő
  • ELŐVÉTELES jegyek (07.30-ig): 5500 Ft/Fő
  • TELJES ÁRÚ jegyek (08.16-ig): 6500 Ft/Fő
  • HELYSZÍNI jegyek (08.17-én): 7500 Ft/Fő
  • Dátum augusztus 17, 2022 - augusztus 17, 2022
  • Időpont 18:00 - 22:00 (Europe/Budapest)
  • Helyszín Zengő Bár